Az Erzsébet-utalványcsalád minden tagja 2015. január 1. napjától megújult külsővel kerül forgalomba. A változás kizárólag az utalványok formai elemeit érinti, megnevezésük és felhasználásuk módja továbbra is változatlan marad.

20150105 12015. január 1-jétől az Erzsébet-utalványcsalád tagjai modern és vidám színvilágú, megújult külsővel kerülnek kibocsátásra. A megújult forma a felhasználásban és beváltásban semmilyen változást nem von magával. A 2014. december 31-ig kibocsátott utalványok továbbra is a megszokott módon használhatók fel, az adott utalványon feltüntetett érvényességi idő lejártán belül.

Az Erzsébet-utalványok immár hároméves sikertörténete az Étkezési Erzsébet-utalvány kibocsátásával kezdődött 2012 januárjában. Akkor mintegy 600 ezren kaphatták meg az első utalványokat, amelyeket 17 ezer elfogadóhelyen válthattak be. 2012 augusztusában jelent meg a Gyermekvédelmi Erzsébet-utalvány: az év novemberétől már több mint 600 ezer gyermek kapja ebben a formában – évente kétszer – a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményhez kapcsolódó támogatást. 2013. január közepén – a megnövekedett igényeknek megfelelően – az Ajándék, az Iskolai és a Szabadidő Erzsébet-utalványt, majd 2014 januárjában a Kultúra és a Sport Erzsébet-utalványt bocsátottuk ki.

Jelenleg mintegy 48 ezer munkáltató ad Erzsébet-utalványt dolgozóinak, és több mint 2 millió felhasználó váltja be 58 ezernél is több elfogadóhelyen országosan.

 

DÍJAINK

Business Superbrands X4
Superbrandsx2
MB Tobbszoros Logo 3x 14 15 17 01

Facebook
Instagram
Linkedin
Youtube