Idén is kint leszünk Magyarország legnagyobb HR-rendezvényén

Az Erzsébet-utalványcsalád idén is részt vesz Magyarország első számú HR-szakkiállításán, a Zukunft Personal Hungary rendezvényen. A legnagyobb emberierőforrás-menedzsment szakkiállítás 2018-ban immáron 15. alkalommal kerül megrendezésre. A rendezvény elsődleges célja, hogy a kiállítók a gyakorlatban is bemutathassák termékeiket, szolgáltatásaikat. A kiállításon emellett a látogatóknak arra is lehetőségük van, hogy különböző témakörben megrendezett magas színvonalú előadásokon és fórumokon is részt vehessenek.

zph M hirekA Zukunft Personal Hungary HR-rendezvénye 2018. november 7−8-án idén 15. alkalommal nyújt alkalmat arra, hogy a magyar HR-szakemberek, vállalatvezetők, döntéshozók, menedzserek, közigazgatási szakértők, szakújságírók és könyvkiadók mutathassák be a látogatóknak termékeiket, szolgáltatásaikat. A Personal Hungary interaktív szakkiállításként teremt kapcsolatot a különböző szakterületek és egyben a különböző generációk között is.

A Millenáris Park B épületében helyet kapó rendezvényen az érdeklődők – az aktuális trendeket és a különböző vállalatokat érintő témákat megvitató – gyakorlati fórumokon is részt vehetnek. A szakkiállításon Erzsébet-utalványcsalád is jelen lesz; az E.02-es számú standon a látogatók izgalmas és interaktív beszélgetések során tudhatnak meg érdekes információkat arról, hogy milyen szerepet tölt be a munkavállalók ösztönzésében Magyarország kedvenc utalványa, az Erzsébet-utalvány.

Jöjjön el Ön is Personal Hungary szakkiállításra, és látogassa meg standunkat!

DÍJAINK

Business Superbrands X4
Superbrandsx2
MB Tobbszoros Logo 3x 14 15 17 01

Facebook
Instagram
Linkedin
Youtube